9. rész

- Luka! – szaladt oda fiához az asszony és szorosan átölelte. A haja világosbarna volt, de már meglátszottak benne az ősz csíkok. Elgondolkodtam vajon mióta nem látták egymást. Szemei könnyel teltek meg, ahogy rám nézett. Zavaromban csak pislogtam.

- Anya, Ő itt Tsukiko. – bökött orrával rám, majd az anyára – Tsuki, Ő az anyám Tamiko.

- Köszönöm, hogy eljöttél Tsukiko. – mosolyodott el Tamiko.

- Szívesen tettem Asszonyom!

- Hagyjuk a formalitást – legyintett – hívj, csak Taminak.

- Rendben. – bólintottam.

- A beszélgetés további részét halasszuk későbbre. Riku már készített ki ruhát mindkettőtöknek a szálláson, öltözzetek fel és gyertek a főházhoz, majd ott folytatjuk. – fordult a fiához. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a hangjában ott lapul a szorongás.

Luka fejet hajtott. Követtem a példáját, majd elindultunk át a mezőn, ahol már a farkasok idegesen topogtak, hogy engedélyt kapjanak a körbeszaglászásomra. Ezt azonban Lukának esze ágában sem volt megadni, csak simán átsétált az előtte szétnyíló tömegen anélkül, hogy bárkire ránézett volna. A fejtartásából láttam, hogy most a potenciális alfa szerepét tölti be. Nem követtem a példáját, de nem néztem senki szemébe, nehogy kihívásnak vegye.

 

A szállás, ahogy Tamiko emlegette, egy hatalmas kétszintes ház volt, amin több volt az üveg felület, mint az egyéb építő anyag. Az üveg mögött számtalan szoba, étkező és nappali kapott helyet. A második emeleten még egy hatalmas medencét is láttam. A házba belépve több féle illat csapta meg az orromat. Emberi, állati egyaránt. A falak fehérre voltak mázolva a padló pedig sima fehér parkettával volt lerakva. Az előszobába kifogástalan rend uralkodott. Ren biztos léptekkel haladt előttem, fel az emeletre. Ha eddig nem nyűgözött volna le a berendezés, most akkor is biztos hanyatt estem volna. Az emeleten, ahogy azt kívülről is jól láttam, egy hatalmas medence volt olyan közel helyezve az üveghez, hogy kilométerekre el lehessen látni. A medencében egy lány lebegett. Fekete haja szétterült a vízben. Azonnal felismertem ki lehet ő. A vonásai annyira hasonlítottak Lukaéra, hogy ha azt mondják ikrek én azt is elhittem volna. Ren közelebb ment, mire a lány szemei kipattantak. Elfordította a fejét, Renre nézett. A szemében nem tükröződött semmi egyéb, csak unottság. A szemei viszont hirtelen elkerekedtek, ahogy észrevett és felpattant. A medence szélére támaszkodva nyújtogatta a nyakát. Az arcán ülő hitetlenkedés, már-már túljátszott volt.

- Luka!! Mondtam, hogy ne hozd be a farkasokat! Tiszta kosz lesz a lakás! Miért olyan nehéz ezt betartani? Az állatoknak az erdőben a helyük! – fakadt ki.

- Nem farkas, Ő a Walesi falka alfája. – mondta az idegesség legkisebb jele nélkül, majd hozzá tette – Anya azt mondta tettél ki nekünk ruhákat. Hol vannak? – nézett körbe.

- Te vagy Tsukiko? – kérdezte zavarodottan.

- Igen, én. Ne haragudj, hogy összemászkáltuk a lakást, legközelebb emberként jövök be. – hajtottam fejet.

- Oh, ugyan! Ne haragudj! Azt hittem Luka megint valami kóbor farkast hozott be a lakásba. – kimászott a medencéből és magára tekert egy törülközőt. – Riku vagyok, Luka nővére, örülök, hogy megismerhetlek! – mosolygott, majd leguggolt elém és magához ölelt. Farkasként nem tudtam viszonozni a gesztust.

- Én is örülök. – mondtam. Luka mellettem a szemét forgatta, majd elindult egy ajtó felé. Riku nem eresztett el úgy szólt utána.

- A szobádban az ágyon vannak. - Elengedett, majd halkan odasúgta.

- Üsd ki azt az idióta picsát! Téged sokkal szívesebben látnálak az oldalán, mint őt. – mosolygott cinkosan. Csak sejtettem, hogy Cordeliára gondol.

- Kire gondolsz? – kérdeztem.

- Az exére. Ritka nagy hiba volt összejönnie vele. – gondolkodott el, majd hozzá tette – Te viszont szimpinek tűnsz, szóval mindent bele és ne kelljen csalódnom benned. – simogatta meg a fejem búbját.

- Tsuki jössz végre? – szólt ki a szobájából Luka immár emberként. Bólintottam. A szobájába beérve leesett az állam. A fal minden négyzetcentiméterét animéspószterek takarták. Az ágyneműn ott virított Asuna a SAO-ból kissé hiányos öltözetben.

- Hűű! – nyögtem ki.

- Tessék! – dobta a fejemre a ruhákat, amin ott éreztem Riku szantálfa illatát.

- Kössz! – mondtam gúnyosan, majd leráztam a fejemről a ruhákat.

Luka a falnak dőlve nézett rám.

- Fordulj el! – felsóhajtott, majd elterült az ágyon fejjel a fal felé fordulva.

Elkezdtem visszaváltozni, de közben sem vettem le a szemem róla. Amikor eltűntek a fogaim és a körmeim is normál emberi méretűek lettek, magamra kaptam a kölcsönruhákat. A pólónak kicsit mélyebb volt a dekoltázsa, mint szerettem volna, de ne volt vészes.

- Kész vagyok!

Luka megfordult és alaposan végig mért, amitől kissé elpirultam. Felkászálódott az ágyból, majd közelebb lépett. A mutatóujja hátuljával végig simított az arcomon a másik kezét pedig összekulcsolta az enyémmel. A szívverésem őrült iramba kezdett, amit ő biztosan meghallott. Levegő után kaptam.

- Felkészültél? – kérdezte. A hangja most olyan lágynak és hívogatónak hatott, hogy a lábam is beleremegett. Számtalan dolog eszembe jutott a kérdése hallatán, amire még egyértelműen nem álltam készen. A szája sarka megrándult, ahogy elnyomott egy mosolyt és ebből egyértelműen kiderült, hogy az iménti perverz képeket, amiket az agyam kovácsolt össze, mind végig nézte.

- Mire? – kérdeztem, de a hangom beleremegett az érintésébe.

- Hogy találkozz az apámmal. – ettől kicsit kijózanodtam és hátráltam egy lépést, hogy kikerüljek a körből, amin belül nem voltam képes épeszűen gondolkodni.

- Nem igazán. Van mitől félnem?

- Nem hiszem, szerintem bírni fog. – nyugtatott meg, majd előre lépett és magával hozta a kört is. A testéből sugárzó hőtől megborzongtam és ismét hátra léptem egyet, de a sarkam az ajtónak ütközött. Luka újra közelebb jött, így már nem volt hova menekülnöm. Lesütöttem a szemem, de az állam alá nyúlva rákényszerített, hogy a szemébe nézzek. Aranyló tekintetében fellobbant a vágy tüze. Ahogy egyre közelebb hajolt, ösztönösen lecsuktam a szemem. Szinte egy örökkévalóságnak tűnt, mire az ajka az enyémhez ért. Csak egy kis érintés volt nem több. Elhúzódott, hogy a szemembe nézhessen. Csalódott tekintetemet látva elmosolyodott, majd újra megcsókolt. A hátam ívbe feszült. Éreztem a nyelvén az éhséget és az izgatottságot, amely engem is átjárt. A kezét a derekam köré fonta és közelebb húzott. Halkan felnyögött, amikor ujjaimat a hajába fúrtam, hogy még közelebb tudhassam magamhoz. Lenyúlt, hogy a combomnál fogva felemelhessen, de közben egy pillanatra sem szakadt el az ajkamtól. A keze perzselte a bőrömet és ettől jóleső borzongás futott végig rajtam. A dereka köré kulcsoltam a lábaimat. Az ágyhoz vitt és gyengéden végig fektetett a puha paplanon, majd neki nyomott a matracnak. Éreztem a szíve heves verdesését az enyémen, ahogy rám feküdt. Nem kaptam levegőt, de ez hirtelen nem is tűnt olyan fontosnak. Esküdni mertem volna, hogy hallom a gondolatait. A testem elernyedt a karjaiban, ahogy a számról át tért a nyakamra és végig csókolta az artériámat, amiben őrült sebességgel száguldott a vér. Szinte könyörögtem a folytatásért, ahogy a teste a testemhez préselődött, de ő hirtelen felmordult és eleresztett. Az érintése nélkül fázni kezdtem.

- Mi az? – kérdeztem, majd meghallottam, ahogy az ajtó becsapódik. Luka még mindig a csípőmön ült, úgy nézte az ajtót. A szeme haragos volt és ez megijesztett. Erre a gondolatomra visszanézett rám és megnyugtatóan elmosolyodott. Végig simított az arcomon, aztán legördült rólam és óvatosan az ajtóhoz lopakodott. Felültem és úgy próbáltam kitalálni mit csinál. Az ajkára tette a mutató ujját, hogy maradjak csendben, majd megfogta a kilincset és feltépte az ajtót. Az ajtó túloldalán két igenmeglepődött srác állt. A fülüket még mindig az ajtó irányába fordították.
- Kei, Jun miben segíthetek? – kérdezte fenyegetően mosolyogva.

- Öhm.. hát.. – dadogott a nagyobbik, akinek Lukához hasonlóan aranysárga szeme volt, de a haját az anyjától örökölte. Nem tűnt többnek 13 évesnél. A kisebbik időközben elbújt a bátyja mögött. Onnan kukucskált ki ártatlan barna szemecskéivel.

- Igen? – faggatta Luka.
- Riku mondta, hogy hazaértél és csak… látni akartunk! – az utolsó két szót szinte kiáltva mondta ki, ahogy felragyogott benne az ötlet, miszerint bepuncsol a bátyjának.

- Korábban kell felkelned, hogy ezt bevegyem öcsi! – borzolta össze a haját, majd a kisebbhez fordult.
- Jun ne hagyd, hogy Kei bemocskolja a fantáziád, oké? Elég, ha egy romlott gyerek van a családban. – fejezte be a dorgálást – És most pucolás! A főházban találkozunk és Kei még beszélgetünk! – mutatott rá.

- Ohh, jesszus! – sóhajtott Kei, majd elindult lefele a lépcsőn.

Luka becsukta az ajtót, majd hozzám fordult.

- Gyere, menjünk! – nyújtotta a kezét. Elfogadtam. Számtalan kérdés merült fel bennem, de, csak egy volt, amit fel is mertem tenni, hiszen ha úgy tervezi, hogy összekulcsolt kézzel trappolunk be a főházba, akkor az minimum egy felvállalást jelent.
- Luka, akkor most mi.. izé.. tudod!
- Járunk? – segített ki.
- Igen.
- Ez tőled függ! – vont vállat mosolyogva – Bár azt hiszem az előbb egyértelműen bizonyítottad, hogy szeretnéd.
- Hallgass! – csaptam a karjára, mire felnevetett.

A főház egy a szállásnál kétszer nagyobb, de hasonló építmény volt. A földszint egy hatalmas szoba volt középen hatalmas 20 személyes asztallal. Az asztal körül sok ismerős arcot láttam, de legalább annyi ismeretlent. Legnagyobb meglepetésemre Cordelia is köztük ült. Amikor meglátta összekulcsolt kezünket, elvörösödött és biztos voltam benne, ha tehetné, itt helyben kinyírna. Az asztalfőn egy hosszú fekete hajú férfi ült, tartása és magabiztossága elárult, hogy ő az alfa.
- Apám! – hajolt meg Luka, mire minden szem ránk szegeződött. – Visszatértem és magammal hoztam a Walesi alfát is. – kicsit zavart, hogy állandóan így emleget, annak ellenére, hogy még nem vagyok alfa, de az apja fürkésző tekintete belém fojtotta a szót.
- Fiam! Foglaljatok helyet! – intett két üres székre.

Miután leültünk Luka apja felém fordult.

- Tsukiko, szeretném megköszönni, hogy idefáradtál! Én Asao vagyok a Gael falka jelenlegi alfája.
- Én köszönöm a meghívást! – hajtottam fejet – Elnézést kérek a faragatlanságért, de rögtön a tárgyra térnék. Miben szeretnék a Walesi falka segítségét kérni?
- Mint azt már a fiam valószínűleg elmondta, a falkánkat nagy veszély fenyegeti. Van egy ember, aki magát „Bosszúállónak” nevezi, több falkát kiirtott már és most a mienkre pályázik.

- Bosszúálló? Miért állna bosszút? – kérdeztem értetlenül, majd eszembe jutott a történet - Az ember, aki farkassá változtatta az alfákat. Ő érte akar bosszút állni igaz? - Asao bólintott.

- Bár már így is többen vagyunk egy átlagos falkánál, szeretnélek megkérni, hogy csatlakozz hozzánk és segíts megvédeni a farkasainkat.

- Miért engem?

- Mert, már így is érintett vagy. A Cornvalli falka miatt. – magyarázta Luka.

- Mint azt már Lukának is elmondtam, nem áll szándékomban bosszút állni! De segítek, hiszen a következő akár az én falkám is lehet. – Asao bólintott.

- Ha nem gond lehet még egy kérdésem? – kérdeztem bátortalanul. Asao bátorítóan elmosolyodott.
- Persze.
- Miért vannak többen a farkasok ebben a falkában?

- Luka édesanyja a Manxi alfa lánya, így amikor összeházasodtunk, magával hozta az övéit.

- Ó! – lepődtem meg.

- Cordelia drágám! Hoznál nekünk poharakat meg pezsgőt? – szólalt meg Tamiko, eddig észre sem vettem, hogy ott ül Asao mellett.

- Persze! Tsuki segítesz? – nézett rám mosolyogva. Bár semmi kedvem nem volt kettesben maradni vele, erre nem mondhattam nemet. A konyhába kiérve, benyúlt az egyik szekrénybe és elővett egy tálcát, amit aztán elkezdtünk telepakolni pezsgőspoharakkal.
- Nehogy azt hidd, hogy tényleg szeret, csak azért csinálja ezt, hogy megvédhessen minket. – szólalt meg egyszer csak. Kezdett elegem lenni a féltékenykedéséből és elszakadt a cérna.
- Igen? Akkor miért nem veled van? Ha téged szeret? Elvesz, feleségül csináltok sok kisfarkast és ugyan ott vagyok, mintha megkapjátok az enyémeket!!
- Az lehetetlen. – a hangja most a szokatlanul gyengéd lett – Én nem tudok farkassá alakulni. Ezért az apja nem engedélyezte a kapcsolatunkat. – a szemem előtt elkezdett kialakulni egy történet két szerelmesről, akik sosem lehetnek egymáséi, mert a lány a szegények közül való, míg a fiú a királyi családból származik. Gyorsan elhessegettem a gondolatot mielőtt öklendezni kezdtem volna. Azonban, ha Cordeliának igaza van, akkor lehet, hogy Luka tényleg, csak azért van helyette velem, mert az apja parancsának engedelmeskedik. Ez a felismerés letörte a pár perccel ezelőtti felhőtlen boldogságomat. Hirtelen úgy éreztem, mintha vasmarokkal szorítanák össze a szívemet. Megtámaszkodtam a mosogató szélén, nehogy összeessek.
- Ha tehetné engem választana ebben biztos vagyok! Te nem vagy több, csak egy kis senki, akit kihasználnak! – mondta, majd felkapta a tálcát, amit azóta telerakosgatott poharakkal és visszament a társasághoz. Leültem a hideg kőre, mert a világ forogni kezdett velem. Sokáig gondolkodtam azon, hogy miért visel meg ez ennyire, de csak egy magyarázatot találtam:
Beleszerettem Lukába.

-Miyako-