7. Fejezet
Kérdezz-felelek
Takeshi berángatott a faházba, mögötte Hoshi és Midori baktatott. Miután mindenki kényelembe helyezte magát, megszólaltam.
- Na, akkor most szépen kezdjetek mesélni nekem! – Hoshi bocsánatkérőn mosolygott rám, Midori meg csak megvonta a vállát, így Takeshihez fordultam. – Na, akkor te kezded a mesét.
- Biztos vagy benne, hogy tudni akarod? – Kérdezte, én meg csak néztem rá, mire felsóhajtott. – Persze, hogy tudni akarod, ha nem akarnád, akkor nem is te lennél.
- Valójában, minden épeszű ember tudni akarná, hogy mi folyik itt, nem csak én. – Tudattam vele.
- Oké. Hol kezdjem? – Nézett rám. Mi van, ez most valami kérdezz-felelek-et akar játszani?
- Mondjuk… az első, amire ebben a pillanatban kíváncsi vagyok az, az hogy mik voltak ezek? – Kezdtem bele bizonytalanul. Rengeteg kérdésem volt, azt sem tudtam melyikkel kezdjem, de végül csak kiböktem.
- Azok lidércek voltak. Igen veszélyes szörnyetegek, nem sokan élték túl a velük való találkozást. – Mosolygott rám.
- Oké. Szóval lidércek. Hát, én nem így képzeltem el őket. Akkor a következő kérdésem az lenne, hogy mitől halt meg az, amelyik rám támadott? Az utolsó? – Kérdeztem.
- Mert azt akartad, hogy eltűnjön. – Vont vállat, mire csak egy értetlen pillantást zsebelhetett be tőlem. Sóhajtott, majd magyarázkodásba kezdett. – Biztos észrevetted már, hogy én benne voltam néhány álmodban. Na, már most neked van egy képességed, amivel valóra tudod váltani az álmaidat. De nem csak azokat. Ha valamire őrülten vágysz, akkor az is valóra válik. Ebben az esetben, te valószínűleg nagyon akartad, hogy meghaljon, mivel elég hamar megtörtént.
- Na, várjunk csak. Azt mondod, hogy képes vagyok valóra váltani az álmaim? – Néztem Takeshire, mire ő bólintott. – Értem. Nem gondolod, hogy le kéne állni a piával? Kezdesz nagyon furcsa tüneteket produkálni. Miért lennék képes én valóra váltani egy álmot, ami teljesen értelmetlen, és szürreális?
- Nos, ha én sokat iszom, akkor te is, mivel ha jól sejtem te is láttad, hogy az imént lidércek támadtak ránk, ahogy azt is, hogy Midori sárkány, Hoshi pedig csillag. – Mosolygott rám. Hoshira néztem. Azért világít, mert egy csillag? – A kérdésre pedig az a válasz, hogy te nem ebből a világból származol. Abból, amiből mi is, és nem vagy egyszerű ember. A neved sem véletlenül az, ami. Ahogy a miénk sem. A mi világunkban egy név, nagyon fontos, a neved alapján leszel az aki. Az én nevem, Jume Takeshi, tehát álom katona, és ezért vagyok képes harcolni. Ookami Hoshi tehát farkas csillag, nem véletlenül. Amikor megkapta ezt a nevet, eldöntetett, hogy ő egy csillag. Midori Ryuu, pedig azt jelenti, hogy zöld sárkány, és láttad az, imént, hogy mivé alakult át. A világunk uralkodói démonok voltak, és te, meg a családod, ezek az uralkodók. Ennyire egyszerű.
- Na, várj. Nem értem. A te vezetékneved Jume, tehát álom. Szóval, ha a szüleid elneveztek Takeshinek, akkor egyértelműen katona kellett, hogy legyél? – Takeshi bólintott. – És akkor mit jelent az, hogy álom? Csak úgy ott van, és kész?
- Nem. – Mosolygott. – Mivel a nevem az, hogy álom, ezért képes vagyok egyszerűen eltűnni, és felbukkanni, ahogy azt egy álom is csinálhatja. És soha nem halhatok meg, ha csak az, aki elnevezett, el nem felejt.
- Okké. – Nyújtottam el a szót. – Akkor azt mond meg nekem, hogy mit keresünk ebben a világban, és, hogy a családom, miért nem mesélt nekem erről? Na, meg persze azt is jó lenne tudni, miért üldöznek?
- Sajnos, ezekre a kérdésekre, már nem válaszolhatok. – Mosolygott gonoszan, mire én mérgesen néztem rá. Aztán elmosolyodtam. Így állunk? Oké. Elképzeltem, hogy Takeshi haja hirtelen vörös lesz, és hogy a bőre kék. A következő pillanatban Takeshi elkezdett kékülni, a haja pedig felizzott, és mikor a ragyogás elmúlt, már vérvörös volt. A fiú tátott szájjal nézegette a kezét. – Mi a,… - Ezután nyomdafestéket nem tűrő káromkodások hagyták el a száját, míg én a földön fetrengtem, és majdnem megfulladtam, Hoshi és Midori pedig a kezüket a szájuk elé tartva próbálták megakadályozni, feltörni készülő nevetésüket, igen kevés sikerrel. Miután Takeshi végre abbahagyta a dühöngést, rám nézett, és a szemei szikrákat hánytak a haragtól. Ha tekintettel ölni lehetett volna, én már háromszor meghaltam volna, de szerencsére erre a trükkre csak én voltam képes. (Meg valószínűleg a családom többi tagja.) – Hitomi. Ha élni szeretnél, csináld vissza!
- Oké, oké, csak kipróbáltam, hogy tényleg képes vagyok-e rá. – Kuncogtam, majd elképzeltem Takeshit úgy, mint eddig volt, és pár pillanat múlva, ismét a normális Takeshi állt előttem.
- Na, jó. Nekem elegem volt belőled, most egy ideig szóval, sipirc, aludni mi meg addig őrködünk! – Utasított Takeshi, mire bebújtam a poros ágyba, és ártatlanul rámosolyogtam. A fekete, csak helyeslően bólintott, majd karon ragadta Midorit, és kimentek az ajtón. Hoshi még velem maradt egy darabig, és beszélgettünk. Aztán egyszer eljutottunk valahogy egy kérdésig, ami önmagában is beteg volt, de Hoshinak sikerült, még hülyébbé tennie.
- Na, figyi. Melyik anime karaktert bilincselnéd az ágyadhoz? – Kérdezte Hoshi, egy internetes oldalról olvasva a kérdést. – Huhh, de beteg ez a kérdés. De lássuk csak, ki lenne az…
- Nekem már megvan. – Mondtam, mire rám nézett, és rákérdezett.
- Ki az? Én? – Mihelyt kimondta mindketten elkezdtünk röhögni.
- Ez, meg honnan jött? – Kérdeztem, még mindig nevetve, mire ő megvonta a vállát. Valószínűleg a röhögés miatt, benyitott Takeshi.
- Idióták! Aludjatok, vagy komolyan mondom én, altatlak el titeket, de abban nem lesz köszönet! – Ezután mindketten néma csöndben meghúztuk magunkat a takaró alatt, és valamikor elnyomott az álom…
~Hikari~
