6. rész

Amikor felébredtem egy sötét szobában találtam magam. A hely inkognitóját végül az éjjeli szekrényen álló óra buktatta le, ami mint mindig, most is szorgosan világította meg a szobát kék fényével. Hajnali kettő óra volt. Elkezdtek derengeni az elmúlt órák eseményei. Az ágyam biztonságos melegében kezdtem azt hinni, hogy csak álmodtam az egészet. Felnevettem. Annyira abszurdnak tűnt, hogy az ember egyik pillanatról a másikra egy másik élőlénnyé változzon. Lenyúltam az ágy mellé, hogy felvegyem az ágy mellé mindig gondosan oda készített vizesüveget, de a palack helyett, egy meleg, lágy hajtincsihez ért a bőrömhöz. Visszarántottam a kezem és a lámpa kapcsolóért nyúltam. Az ujjam már a gombon volt, amikor egy kéz szorította meg a csuklóm.

- Ne, nem akarok megvakulni! – nyöszörögte Luka. A hangja inkább hasonlított egy álmos kisfiúéra, mint egy magabiztos kamasz srácéra.

Elengedte a csuklómat, majd esetlenül ülőhelyzetbe küzdötte magát, aztán mindenfajta figyelmeztetés nélkül feltelepedett az ágyra és rajtam átmászva az ágy másik oldalára feküdt. Az első, ami eszembe jutott, hogy kirántom alóla a takarót, de mikor megmozdultam, hogy cselekedjek, felemelte és bemászott alá, úgy, hogy csak a feje búbja látszott ki.

- Luka! Mit keresel a házamban? Vagy a szobámban? Vagy az ágyamban??? – fakadtam ki.

- Ne kiabálj! Felvered az egész házat! – nyöszörögte.

- Nem is rossz ötlet! – levegőt vettem, hogy kiáltsak egy nagyot, de befogta a számat.

- Mi bajod van velem? – kérdezte, a szemében őszinte érdeklődés csillogott.

- Semmi.. – kérdőn felvonta a szemöldökét, nem hitt nekem – Szerinted ez a szituáció normális? Nem csak erre célzok, a rengeteg furcsaság, ami velem történt mostanában, mind hozzád köthető.

- Például? – a könyökét a feje alá támasztotta úgy figyelt.

- Farkassá változtam, aztán azt sem tudom, hogy kerültem haza, arra emlékszem, hogy a tisztáson voltál, de mit csináltál ott? Te hoztál haza? Hogyhogy a szüleim engedték, hogy itt aludj? – szabadra engedtem a kérdések áradatát, amik a lelkemet nyomták. Megdörgölte a szemét és visszazuhant a párnák közé.

- Farkassá, azért változtál, mert felébredtél. Röviden ez annyit jelent, hogy a véredben keringő walesi vér, működésbe lépett, valószínűleg, azért, mert elhatároztad, hogy nekimész annak a pumának, ami amúgy számodra túl vakmerő döntés volt. Ami a szüleidet illet, nagyon kedvesek voltak. Megengedték, hogy itt maradjak, amíg fel nem ébredsz, de közben elaludtam és ezek szerint nem penderíttek ki.

- Mit mondtál nekik?

- Hát elég nehéz dolgom volt, mert azt kimagyarázni, hogy egy idegen, miért hozza haza az ájult és mellesleg meztelen lányukat... de nagyjából az igazat mondtam, hogy kirándulás közben megtaláltalak a tisztáson, de azt nem tudom, miért voltál meztelen, ezt neked kell már kidumálnod.

- Mesés! –dühöngtem.

- Nem fojtathatnánk ezt reggel? Álmos vagyok!

- De, de te nem alszol az ágyamban!

- Miért?

- Mert alig ismerlek és különben is, ez így nem… - az igazság az volt, hogy zavarban voltam, bár tényleg nem tartottam normálisnak a helyzetet, nem ez volt a fő okom arra, hogy kipateroljam a szobámból.

- Zavarban vagy? – mosolygott. Teljesen kiment fejemből, hogy a közelében még a gondolataimra is vigyáznom kell. – Hát jó ezt trükköt későbbre tartogattam, de nincs kedvem a kanapén aludni szóval. – elkezdte levenni a pólóját, így feltárult előttem szépen kidolgozott hasizma. Nyeltem egyet.

- Mit csinálsz? – bár mérgesen akartam megszólalni, mégis csak egy erőtlen kérdés hagyta el a számat. A pólóját a földre dobta, majd az övcsatjáért nyúlt, de a keze megállt a bőrszíjon.

- Végignézed? – nézett fel. Elvörösödve kaptam el a fejem és hirtelen nagyon örültem, hogy a sötétben ezt nem lehet látni.

Amikor a matrac besüppedt a súlya alatt odanéztem. Nem értettem, mit gondol, azzal hogy levetkőzik, majd nem leszek zavarba? A takarón azonban nem az a látvány fogadott, amire számítottam. Luka helyén, most egy krémszínű farkas feküdt, sárga szemei világítottak a sötétben. Kellett egy perc, mire sikerült feldolgoznom, hogy a farkas, akit annyira megszerettem az utóbbi időben, megegyezik azzal a sráccal, aki, már kétszer is megmentette az életem. Hirtelen értelmet nyert, hogy miért volt a tisztáson és, hogy miért volt olyan barátságos. Nem Ren mentette meg a pumától, hanem Luka. Bár ezer és egy kérdésem volt, visszafogtam magam és lefeküdtem. Ren vagy Luka, vagy akárki is legyen közelebb evickélt hozzám. Igaza volt, így már tényleg nem voltam zavarba. Kezemet a selymes bundájába fúrtam, így húztam magamhoz. Félálomba merülve szólaltam meg újra.

- Luka, arigatou! – a farkas mélyen dorombolón felmordult, majd adott egy puszit a homlokomra. A pofájához dörgöltem az arcom. Az erdő fenyő illata, ami a bundájából áradt, lassan álomba ringatott.

 

Reggel kopogtatásra ébredtem.

- Kicsim! Ébren vagy? – szólt anya az ajtó túloldaláról.

- Most már igen! – szóltam ki morcosan. Anyám mit sem törődött vele.

- Akkor gyere le reggelizni!

- Jó, majd. – húztam a fejemre a takarót.

- Most! – utasított ellentmondást nem tűrő hangon.

Sóhajtottam egyet, majd ledobtam magamról a takarót. A szekrényemhez mentem, hogy át húzzam a pulcsit, amit még Luka húzott rám tegnap az erdőben. Körbenéztem a szobában, hogy nem találok e kíváncsiskodó sárga szemeket, emberit, vagy állatit, de nem találtam, pedig még az ágy alá is benéztem. Gyorsan magamra kaptam egy farmert és egy fehér pulcsit. A tükörbe nézve elnevettem magam. A szemfestékem karikát festett a szemem köré, a hajam égnek állt ebben a fehér pulcsiban úgy festettem, mint „Jeff the Killer”, már csak egy kés hiányzott. 

Kifésültem a hajam és felfrissítettem a sminkem, majd a fürdő felé vettem az irányt. Letusoltam, a forró víz kimasszírozta fájó tagjaimból a feszültséget. Felfrissülve bújtam vissza a ruháimba. A földszinten megcsapta az orromat a reggeli illata. Palacsinta! A konyhába mentem, de ott nem az a látvány várt, amire számítottam. Luka állt a tűzhelynél, épp egy merőkanálnyi tésztát öntött a serpenyőbe. Anyám mellette állt és lelkesen magyarázta a palacsinta sütés fortélyait. Felvontam a szemöldököm.

- Ezért megérte felkelni! – az ajtófélfának dőltem, hogy onnan figyeljem tovább a jelenetet.

- Neked is jó reggelt! – mosolygott gúnyosan Luka átnézve a válla felett.

- Tsuki, teríts meg! – kérte anya.

A szekrényhez araszoltam és kivettem a tányérokat. Egész pontosan 4-et.

- Az nem lesz elég. – figyelmeztetett anya.

- Miért?

- Apád reggel felhívta Eikit, hogy mi történt.

- Jajj, nem már, tudod mi lesz a vége! Így is úgy viselkedik, mint ha a személyi testőröm lenne, ezután még az erdőbe sem mehetek ki a felügyelete nélkül! – panaszkodtam.

- Azt én sem szeretném, ha mindenáron ki akarsz menni, akkor csak felügyelettel teheted meg! – tiltakozni akartam, de félbeszakított – És most szeretném hallani a történetet a tegnapról!

Az agyam pörgött a különböző kamu sztorik között, az igazat nem mondhattam el. Ha az átalakulós részt ki is hagyom, a puma miatt, valószínűleg sosem engednének ki újra.

- Fürödtem a patakban és megcsúsztam.

- Luka azt mondta a tisztáson talált meg. – anyám háta mögött Luka a homlokának ütötte a tenyerét, majd visszafordult a palacsintákhoz.

- Ott ájultam csak el. – vontam vállat. Látszott rajta, hogy nem nagyon hiszi a dolgot, de végül nem firtatta.

Alighogy befejeztem a terítést, Eiki robbant be az ajtón. Ideges arckifejezése láttán már sejtettem, hogy balhé lesz. Az előszobában megtorpant, végig nézett rajtam, majd mikor úgy találta, hogy nincs semmi bajom, a konyhába sietett. Utána mentem. Még el sem hagytam a nappalit, már hallottam a kiabálást.

- Mit csináltál vele te rohadék??!! – üvöltötte Luka arcába.

- Először is mássz ki a képemből! – a hangja nyugodt volt, de a vonásai megkeményedtek.

- Válaszolj!! – lépett vissza egyet.

- Semmit, csak hazahoztam, de ha csináltam volna, vele valamit ahhoz sem lenne semmi közöd!

- Ne akard be mesélni nekem, hogy csak úgy véletlenül arra jártál és..

- Eiki! Elég, ne cirkuszolj! Az egészről fogalmad sincs, szóval fogd be a szád! – anyámra néztem - Tudni akarjátok ki volt az, aki megmentett akkor reggel, amikor rossz buszra szálltam? – a hallgatásukat beleegyezésnek vettem – Ő volt! Neki köszönhetem, hogy most nem az isten háta mögött rohadok, egy kitudja milyen rémes helyen, ráadásul, ha nem hoz, haza lehet még most is ájultan hevernék az erdő közepén. Te – mutattam Eikire – pedig itt veszekszel vele, és megvádolod, pedig soha nem akart semmi rosszat. – anyámra néztem – Elment az étvágyam.

Felcaplattam az emeletre. Mérgesen bevágtam magam mögött az ajtót. Eiki az őrületbe tudott kergetni az atyáskodásával! Az ágyamra vetődtem és hallgattam a földszintről felszűrődő hangokat. Apám a szokásos nyugodt, de határozott hangján szólalt meg, anyámhoz nem így beszél, így gyanítottam, hogy valamelyik fiúhoz szólt az utasítás. A következő pillanatban már a lépcsőn felfelé caplató lépteket figyeltem. Magamban anyámra tippeltem, de nem ért meglepetésként, hogy helyette a két fiú lépte át a küszöböt.

- Mit akartok? – kérdeztem még mindig a hasamon fekve.

- Beszélni. – válaszolta Luka.

- Ne haragudj, hogy kiabáltam, de te mire gondoltál volna a helyemben? – komolyan elgondolkoztam azon, amit mondott, végül is elég irreális helyzet volt, hogy egy ismeretlen fiú haza állít egy meztelen és mellesleg ájult lánnyal.

- Ne nekem mond! – enyhültem meg.

- Bocs.. – nyögte ki.

- Semmi gond haver, érthető, hogy miért reagáltál így. – veregette vállon Luka.

- Béke?

- Ja. – hallottam, ahogy összepacsiznak, majd egy rántást éreztem a lábaimon. Amikor elengedett magam alá húztam a lábam, hogy felálljak, de vissza is zuhantam, mert elkezdett csikizni. Az előbbi haragom, azonnal semmivé foszlott. Felvisítottam, a földön fetrengve nem bírtam abba hagyni a nevetést.

- Hagyd abba! – könyörögtem, de levegőt is alig kaptam.

- Sajnálom, ez a bünti. – cukkolt Luka.

- De miért? – passzíroztam ki magamból a kérdést.

- Mert mindig bajba kerülsz, baka shoujo!

Amikor leállt kegyetlen kínzásommal. Kifulladva dőltem neki az ágynak. Luka velem szembe hasonlóképp tett. Eiki mellém kúszott és átvetette a karját a vállamon. Nekidőltem.

- Nyaaa, ez nem ér én is!! – nyafogott Luka, majd négykézláb oda mászott hozzánk. Fejét a lábamra fektette. Lehunytam a szemem. Az egész szituáció olyan békésnek érződött.

- Úgy érzem, mintha ezer éve barátok lennénk. – törte meg a csendet Eiki. Hasonlón gondolkoztam.

- Ez elég vicces tekintve, hogy egy fél órája még ki akartál csinálni! – prüszkölt Luka, de a harag a hangjában csak megjátszott volt. – Én is úgy érzem.

- Én csak boldog vagyok. – mosolyogtam.

-Miyako-