14. rész
Búcsú
Másnap reggel Haruka ébresztett fel. Nem emlékeztem mikor aludtam el, de arra igen, hogy Amon még velem volt. Lehet, hogy itt is éjszakázott?
- Jössz reggelizni? – kérdezte.
- Aha. – nyújtózkodtam.
Kikászálódtam az ágyból, majd felkaptam egy farmert és a kedvenc I’m Otaku feliratos pólómat. A konyhában leültem Haruka és Aki közé. Nem volt egy öt csillagos étterem, de minden megvolt, amire szükség lehet.
- Mi a reggel? – kérdeztem.
- Neked is jó reggelt! – húzta fel a szemöldökét Amon. – Ayato elment a városba valami kajáért.
- Akkor engem miért kellett felébreszteni? – nyafogtam.
- Nézz az órádra. – mondta Haruka nyersen. Engedelmeskedtem. Az órám délután fél kettőt mutatott.
- Mi, ez hogy lehet? – néztem körül a társaságon. Nem voltam rossz alvó, de Haruka általában mindig tovább aludt nálam.
- Úgy látszik az, hogy magadhoz hívd Amont sok energiába kerül. – felelte Aki.
- De hát nem is csináltam semmit, csak neki címeztem a gondolataimat. Ez lenne olyan kimerítő?
- Nem csináltál semmit? – nevetett fel Amon. – Minden porcikámban a te hangodat éreztem. Nem olyan volt mintha csak simán odahívnál valahova. Muszáj volt engedelmeskednem nem volt más választásom. – mindenki tágra nyílt szemekkel nézett rá.
- Ezt mikor akartad elmondani? – emeltem fel a hangom.
- Azt hittem tudod. Hiszen te csináltad! – emelte fel ő is.
- De fogalmam sincs hogyan, csak bepánikoltam, azt hittem csak simán meghallod. – védekeztem.
- Hát ez „kicsit” több volt, mint amikor oda hívod a kutyád. – mondta lenézően.
- Most haragszol? – ezzel a kérdéssel még magamat is megleptem hát még a körülöttem ülőket.
- Nem, csak bosszantó, hogy nem én irányítom a testemet. - ez a kijelentése adott egy ötletet. – Ne merészeld! – figyelmeztetett és a szemében megcsillant némi ijedség.
Szélesen elmosolyodtam, majd kimondta magamban azt a két szót, amit még az Inuyashából tanultam. Amon a következő pillanatban már a márványpadlón hasalt. Bár nem volt olyan látványos, mint az animében azért érdekes látvány volt Amont ilyen pozícióban látni. Harukára néztem, a szeme csillogott az izgatottságtól. Tudtam mit akar kérdezni. Bólintottam.
- Hé! Engem is beavatnátok? – követelőzött Aki.
- Ismered az Inuyashát?
- Ühüm. – összevonta a szemöldökét. – Ó, csak nem? Fekszik?
Elismerően bólogattam. Amon megköszörülte a torkát.
- Izé, nem igazán tudok felkelni. – mondta feszengve.
- Szóval az én kezemben van a sorsod? – kérdeztem drámaian.
- Még mit nem! – a földnek támasztotta a tenyerét, izmai kidagadtak a pólója alatt, ahogy erőlködött, de végül lihegve huppant vissza.
- Ha elismered, hogy egy idióta vagy, akkor felállhatsz. – mondtam. Akiból kitört a nevetés.
- Soha!
- Az hosszú idő. – állapítottam meg.
- Ha egyszer felállok innen, akkor nagyon nagy bajban lesztek. – fenyegetőzött, de én csak nevettem.
- Mi ez a lárma? – jelent meg Seiren az ajtóban. Végig nézett rajtunk,majd Amonon állapodott meg a tekintete. – Te meg mit csinálsz ott?
- Kérdezd a pshichocsajt az asztalnál.
- Te csináltad? Irányítani tudod? – kérdezte meglepődve.
- Úgy néz ki. – mondtam büszkén.
- Érdekes.
- Jah, kurvára. Engedj már felállniiiiiii!! – nyivákolt Amon.
- Jó, jó! – engedtem végül – Felállhatsz – gondoltam. Amon talpra kászálódott, majd, mint aki az utolsó csepp büszkeségét is a folyóba dobta, Aki felé hajította a tányérját, ami végül csörömpölve tört szilánkokra a padlón.
- Most ezt miért??? – kérdezte Aki dühösen és kissé sértődötten.
- Mert kinevettél, és mert jólesett. – vigyorgott negédesen.
- Ez a kapcsolat csak akkor lehetséges, ha már szerződésetek van. – állapította meg Seiren.
- He? - kérdezte Amon.
- De hát nincs! – tettem, hozzá.
- Akkor a felmenőiteknek volt szerződésük. Ez nagyon ritka. Nos, mindegy örüljetek, hogy így egymásra találtatok.
Amonnal egymásra néztünk, majd hangosan felnevettünk. Ez annyira abszurd volt, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül.
- Mi olyan vicces? – kérdezte Seiren.
- Semmi.. semmi – próbáltam csitítani magam. – Tényleg mielőtt elfelejtem, hogy kell szerződést kötni?
- Ugyanúgy, mint a te világodban, azzal a különbséggel, hogy a papírnak és a tintának a mennyből kell származnia. – felelte
- Ennyi? Nem is kell vér meg ilyenek? – válaszul csak egy zavarodott pillantást kaptam.
- Túl sokat olvasol! – állapította meg Haruka, majd megveregette a vállamat.
Miután Seiren távozott, Ayato hamarosan megérkezett a kajával. Mint kiderült egy pékségbe ment az asztal hamarosan megtelt a legkívánatosabb pékárukkal. Csorgónyállal csaptam le virslis bagettre. Haruka természetesen a kakaós csigát választotta. Miután megreggeliztünk Amon félre hívott a szobámba.
- Mit szeretnél? – kérdeztem az ágyam szélén ülve. Ő előttem állt, nem ült le vagy terült el sehol, ebből tudtam, hogy komoly dologról lesz szó.
- Utálom beismerni, de a pasasnak igaza van. Meg kellene kötnünk a szerződést. Nem foglak tudni megvédeni mindentől. Nem vagyok elég erős.
- Mitől változott meg a véleményed? Tegnap még egészen mást mondtál. – nem féltem, nem volt okom félni. Amon nem fog belekényszeríteni semmibe, amit én nem akarok.
- Nem tudom. Át gondoltam a dolgokat. – felelte résnyire szűkült szemmel.
- Oké, tegyük fel, hogy bele megyek, honnan szerzünk papírt és tintát?
- Azaz én dolgom.
- Miért nem mondasz el semmit? – kérdeztem beletörődve.
- Minél kevesebbet tudsz annál jobb. – közelebb lépett – Hajlandó vagy szerződést kötni velem?
- A szerződést fel lehet bontani? – kérdeztem reménykedve.
- Nem valószínű. – nevetett fel.
Felsóhajtottam, majd bólintottam.
- Rendben. – Nem voltam biztos benne, hogy jó döntést hoztam, de nem volt más választásom. Ha nem akarok egy idegennel szerződést kötni, akkor jelenleg Amon a mentőöv.
- Szerintem, jó döntést hoztál. – felelt a gondolataimra Amon komolyan.
- Majd meglátjuk, ha kinyírjuk egymást, akkor nem lesz sok értelme.
- Most pár napig ez nem fog bekövetkezni. – mondta titokzatosan.
- Ezt, hogy érted?
- A papír és a tinta nem fog az ölünkbe hullani, sőt. Van egy angyal, aki titokban árulja a mennyei tárgyakat, talán tőle tudunk szerezni.
- Egy angyal? Mármint…
- Nem csak az emberek között vannak árulók, ám. – szakított félbe. – Igyekszem hamar visszaérni, addig is az ikrek, majd vigyáznak rátok.
- Nem mehetnék veled? – a kérdés láthatóan meglepetésként érte.
- Amit tenni készülök az illegális, ha elkapnak, akkor a te feladatod lesz kiszabadítani. – nem gondolta komolyan, amit mondott, de értettem a valódi jelentést a szavai mögött. Nem akart, hogy engem is elkapjanak.
- Ennek nem fordítva kéne történnie? – gondolkodtam el.
- De. – nevetett – Most viszont én tudom, hogy hova kell menni, szóval ideiglenesen szerepet cserélünk. - közelebb lépett és szorosan átölelt. A mellkasomon éreztem szívének egyenletes lüktetését. Közelebb bújtam. Jó érzés volt a karjaiban lenni. Biztonságot sugárzott. Az illata teljesen elkábított. A szívverése hirtelen felgyorsult, majd gyengéden eltolt magától. - Minden oké? - kérdeztem. Hátat fordított és elindult az ajtó felé, de amikor megfogta a kilincset megállt. - Ja, csak túl nagy hatással vagy rám. - nem mondott többet csak kiment és becsukta maga mögött az ajtót. Ezt mégis, hogy kéne értenem?
Késődélután meguntam a mangát amit olvastam, ezért kimentem konyhába. Haruka az asztalnál kártyázott az ikrekkel.
- Francba! – csapta le a lapjait az asztalra.
- Mit csináltok? – kérdeztem, mire mindenki felkapta a fejét.
- Most vertek meg negyedszerre pókerben. – duzzogott.
- Akkor csavarjunk egy kicsit, rajta. Kettő a kettő ellen? – kérdeztem.
- Akkor garantáltan veszítetek. – mondta Ayato.
- Majd meglátjuk. – körbe néztem. – Hol van Amon?
Az ikrek meglepetten pislogtak.
- Elment. Nem is szólt?
- Mondta, hogy elmegy csak azt nem, hogy mikor.
- Nézd el neki, a búcsúzkodás nem az erőssége. – magyarázta Akihiko.
- Értem. – mondtam kissé lehangoltan.
Haruka látta rajtam, hogy elfog romlani a kedvem, ezért a következőt mondta:
- Na gyerünk, játszunk! Most lealázunk titeket!
- Az kizárt! – mondták az ikrek egyszerre. Végül nekik lett igazuk. Olyan összhangban mozogtak, hogy nem is kellett beszélniük, csak simán egymásra néztek és tudták mire gondol a másik. Elképesztő volt! Estefelé ki ültem a ház előtti lépcsőre. Magamnak sem akartam beismerni, de hiányzott Amon. A gyomrom minduntalan nyugtalankodott, amikor csak eszembe jutott. Mi lehet vele? Mi lesz, ha tényleg elkapják? Mit csinálnak vele?
- Aggódsz? – szólalt meg mögöttem valaki. Megugrottam.
- Ne haragudj nem akartalak megijeszteni. – szabadkozott Aki.
- Semmi baj, csak nagyon elmerültem a gondolataimban.
Akihiko a hátamra terített egy takarót, majd leült mellém.
- Amikor kicsi voltam, egy időre elszakítottak Ayatotól. – kezdett bele egy történetbe.
- Miért?
- Nem sokra emlékszem, csak arra, hogy nagyon hiányzott. Azzal nyugtattam magam, amikor felnéztem, hogy legalább egy ég alatt vagyunk. Sovány vigasz volt, de tartotta bennem a lelket. Ne aggódj Amon nagyon erős, nem lesz semmi baja.
- De legalább elköszönhetett volna. – duzzogtam.
- Ha elköszön azzal, csak erősíti benned, hogy lehet, nem tér vissza. Szerintem ezért nem tette. Bár ezt Ő soha nem vallaná be, de szerintem fontos vagy neki.
Nem tudtam mit mondani. Gombóc nőtt a torkomba. Ha Amonnak valami baja esik azaz én hibám lesz.
