Csak álom?

Nem bírtam megmozdulni, csak meredten álltam, és bámultam a helyet ahol Takeshi saját vérében fekszik, és fájdalmas arccal próbálja megőrizni öntudatát. Lassan mozdultak csak a lábaim, és amíg mentem egy kicsit sem gyorsultam, sőt egyre lassabban haladtam, a lábaim pedig egyre gyengébbé váltak. Már alig bírtak el, viszont csak pár centi választott el Takeshitől. Elé érve, a lábaim felmondták a szolgálatot, és én térdre rogytam. Takeshi máskor oly fényesen ragyogó szemeit most tompán szegezte rám. Elmosolyodott, mikor meglátott és halk rekedtes hangon megszólalt.

- M-mi… a helyzet… kölyök? – Alig tudta kinyögni ezt a pár szót, és még így is direkt piszkál. Mélyet sóhajtottam, hogy lenyeljem előtörni készülő könnyeimet, és meg tudjak szólalni, anélkül, hogy sírva fakadnék. Mindig itt rontom el a helyzetet, ugyanis ha nem mondok, semmit teljesen arra tudok összpontosítani, hogy nehogy, elsírjam magam. Viszont mikor beszélek, csak elő törnek azok a fránya könnyek.

- Ezt én is kérdezhetném. Eléggé rosszul festesz barátocskám. – Próbáltam könnyed hangot megütni, bár nem igazán sikerült.

- Ugyan… már. Teljesen… kipihentnek… érzem magam. – Suttogta erőtlenül, és közben vért köhögött fel. –  Csak egy… kicsit pihennem kell. – Nem mondtam semmit, mert nem tudtam megszólalni. Próbáltam megszabadulni az apró könnycseppektől, amik elhomályosították a látásom. Takeshi gyengéden elmosolyodott, és kezét felemelve letörölt egy kósza cseppet, mely végigfolyt az arcomon, sós csíkot hagyva maga után. – Csak nem… sírsz, Hercegnő?

- Nem. – Suttogtam, és lehajtottam a fejem. Féltem, hogyha tovább kell néznem Takeshi fájdalomtól eltorzult arcát, nem bírnám tovább, és átkozva mindent, ami létezik, bőgnék a fiúra borulva. Ismertem már azt az érzést, amit akkor érzel, ha valaki meghal. Soha nem akartam újra átélni, de tudtam, hogy még lesz rá példa. Erősnek kell lennem, hogy azok, akik még nálam is jobban kötődtek hozzá, nyugodtan elgyengülhessenek. Erősnek kellett lennem helyettük is. – Csak valami belement a szemembe.

- Hitomi! – Hallottam magam mögül Hoshi aggódó hangját. – Mi történt? Jól vagy…tok? – Hallottam, ahogy Hoshi megállt mellettem, és bár nem láttam el tudtam képzelni, hogyan nézhet most Takeshire. Lassan emeltem tekintetem a földön fekvő fiúra, akinek zöld szemei a semmibe meredtek, és mozdulatlanul, mosollyal az ajkain hevert. Hoshi lehajolt, és lecsukta Takeshi szemeit. Így olyan volt, mintha csak aludna. Mintha csak egy békés álmot látna maga előtt, amiből soha nem akar felébredni. Még soha nem láttam halottat. Mikor temetéseken voltam, nem voltam képes ránézni az eltávozottra. Mert pont, úgy ahogy most is, féltem.

Meghallottam az ismerős dallamot, és morcosan nyitottam ki a szemeim. Az ágyamban feküdtem, az ébresztőm pedig hangosan tudatta velem, hogy most már ideje lenne felkelni, és iskolába menni.

- Csak egy álom? – Kérdeztem magamtól félhangosan. Körülnéztem a szobámban, de semmit nem találtam furcsának. Minden olyan volt, mint mindig. Az arcom viszont még nedves volt. Feltápászkodtam, és felöltöztem a még tegnap este kikészített ruhámba. Ezután indulás a fürdő. Röpke fél óra múlva, már útra készen, táskával a hátamon léptem ki a bejárati ajtón, és indultam az iskola felé. Minden normálisan ment. Hoshi mosolyogva köszöntött mikor beértem, aztán a kezembe nyomta a legújabb Mangáját, hogy olvassam el. Összezavarodva vettem el, és nyitottam ki az első oldalon. Álmodtam valamit, de nem emlékszem, hogy mit. Nem tudom miért, de úgy érzem, fontos lenne emlékeznem, valamiről lemaradtam. De, hogy mi lehetett az…

Ekkor nyílt az ajtó, és belépett rajta két fiú. Ismerősnek tűntek, de nem tudom, hogy honnan. Mindketten elindultak felénk a hátsó sorba, én pedig érdeklődve szemléltem őket. Mikor odaértek mosolyogva bemutatkoztak.

- Sziasztok! Én Higa vagyok, ez a morcos képű mellettem pedig Takeshi. Remélem, jóban leszünk, ha már egymás mellett ülünk. – Értetlenül néztem rá. Milyen ismerős nevek… Hoshi is elmosolyodott, majd mikor látta, hogy nem fogok megszólani, helyettem is bemutatkozott.

- Hali. Én Hoshi vagyok, és a bambuló barátnőm pedig Hitomi. – Eddig ugyan Higát tanulmányoztam, de most áttértem a Takeshi névre hallgató egyén elemzésére. De a szemeinél nem jutottam tovább. A zöld szemekben fájdalom csillogott, ahogy rám nézett, én pedig nem értettem mi lehet a baja. Így hát rákérdeztem.

- Jól vagy, Takeshi? – Az említett szemei kitágultak, és csak nézett, továbbra sem engedve el pillantásom. A szemem sarkából láttam, ahogy Hoshi és Higa összenéznek, majd mikor újra felénk fordultak mindkettejük ajkain szomorú mosoly játszott. Most már végleg nem értettem semmit. Olyan mintha ők ismernék egymást. Sóhajtottam egyet, és becsuktam a szemem, hogy végre el tudjak szabadulni azoktól a pillantásoktól, amik azt üzenték, hogy én nagyon is ismerem már a gazdájukat. – Mi folyik itt? – Suttogtam magam sem tudom miért. Ekkor szólalt meg Takeshi.

- Szóval nem emlékszel semmire, Hercegnő? – A hang hallatán kinyitottam a szemem, és ránéztem. Ez a hang. És ez a megszólítás. Takeshi… hercegnő… emlékezni… Elkerekedett a szemem, és néztem a fiúra. Álmok. Az álom, ami fontos lett volna, és valójában nem álom.

- Takeshi? – Suttogtam, és néztem a reakcióját. Semmi. Felpattantam, és magamat is meglepve, a nyakába csimpaszkodtam. Erősen fontam a kezemet a nyaka köré, és sírtam. Tétován fogta át a derekamat, és húzott magához közelebb. Arcomat a mellkasába temetve hullattam a sós cseppeket, és nem érdekelt, hogy az osztály kellős közepén álltunk.

- Hitomi, minden rendben? – Kérdezte rekedt hangon Takeshi, én pedig megráztam a fejem. Semmi sem volt rendben.

- Csak álom volt? – Kérdeztem, de tudtam a választ. Ezért rögtön a következő kérdésre tértem. – Mi történt?

- Ki tudja? – Jött a válasz. Még erősebben szorítottam a nyakát, ő pedig erre válaszként jobban magához húzott. Nem akartam elengedni. Soha többé nem akartam elengedni. A fejét az enyémre hajtotta, és éreztem a lélegzetvételeit.

- Ugye, nem csak álom volt! Kérlek, mondd, hogy nem álom volt! – Éreztem, ahogy elmosolyodik, majd halkan megszólal.

- Az is lehet, hogy ez is álom.

Vége

~Hikari~

Előző