13. rész

Az út alatt bőven volt időm gondolkodni. Önmagamat emésztettem a történtek miatt és egyre azzal próbáltam vezekelni, hogy a halott társaim testét képzeltem magam elé, ami újabb és újabb könnyeket eredményezett. Üveges szemekkel bámultam ki az ablakon és figyeltem a gyorsan elsuhanó, elmosódott tájat.
Amikor Luka bekanyarodott a birtokra, Yoko felkapta a fejét. Megnyugtatón fojtattam a simogatást, amit alig fél perce hagytam abba, mire újra ellazult. Az autó lefékezett. Luka pedig kipattant és elviharzott a garázs irányába. Értetlenül bámultam utána. Pár perc múlva két nyakörvvel és pórázzal tért vissza. Elszörnyedve meredtem rá.
- Azok minek kellenek?
- Tsuki nézd, itt a farkasok és az emberek is szabadon kószálnak. Nem lenne jó, ha bármelyiket meglátva a kicsik elszaladnának. – a szeme aggodalmasan csillogott. Félt, hogy vitázni kezdek.
Beletörődőn bólintottam.

Luka figyelemre méltó türelemmel viseltetett az ikrek iránt. Akik tiltakoztak, haraptak és karmoltak, csak, hogy elkerüljék a pórázt. Több tíz percnyi sikertelen próbálkozás után megelégeltem a hisztijüket.
- Elég! – fakadtam ki. A hangom határozott és parancsoló volt, ugyanakkor egy kicsit sem emeltem fel. Az ikrek mozdulatlanná merevedtek, amit Luka kihasznált és gyorsan rájuk erősítette a pórázt. Ekkor kiemelte a kocsiból Yokot, a pórázokat pedig az én kezembe nyomta. A pajta felé vette az irányt. Az ikrek húzni kezdtek utána. Megdöbbenve vettem tudomásul, hogy máris alfaként kezelik. Ellenben engem látványosan figyelmen kívül hagytak. Ezt nem akartam hagyni, ezért felgyorsítottam és az élre álltam. A pajta ajtó nagy nyikordulás kíséretében tárult fel előttünk. Luka a puha szalmára fektette Yokot, majd intett, hogy maradjak és elsietett. Leültem mellé a földre. Pár perc múlva egy idősödő férfi társaságában tért vissza, akit láthatóan az ágyából rángatott ki. Fehér pizsamáját kék csíkok díszítették, nyuszi füles papucsának csak az egyik párja volt a lábán.

-          Ő a családunk állatorvosa. Be van avatva a titkainkba és maximálisan megbízom benne. – avatott be Luka

Az öreg egy bólintással nyugtázta a jelenlétem, majd az ölemben fekvő farkasnak szentelte a figyelmét. Végig tapogatta minden porcikáját, amit Yoko fájdalmas nyüszögéssel tűrt.
- 3 bordája eltört és valószínűleg agyrázkódása is van. – állapította meg. A gondolataim ide-oda cikáztak. Egy másik farkas nem tud ilyen sérüléseket okozni.
- Doktor úr mi okozhatta ezt? – kérdezte Luka az elméletemre reagálva.
- Hasonló esetekkel találkozhatunk egy elütött kutya esetében, de úgy gondolom itt nem erről lesz szó. – a szavait felém intézte - A fejét hátulról érte egy ütés, valószínűleg egy tompa tárgyal. Ilyesmire, csak egy ember képes. A törött bordáira is van egy elméletem, de nem osztanám meg, amíg nem vagyok száz százalékosan meggyőződve róla, hogy igaz. – felelte, majd Lukához fordult - Hozd a rendelőmbe! Ott majd megröntgenezzük és akkor már tisztább lesz a kép. – ezzel magunkra hagyott.
- Ha ember volt, - kezdtem - az azt jelenti, hogy szándékosan hagyták életben. Mi okuk lehetett rá? – kérdeztem és elkezdtem leszedegetni a gatyámról a ráragadt szalmaszálakat.
- Hogy az emlékeivel átadjon egy üzenetet. Ez csak egy elmélet, de ha igazam van, akkor egy lépéssel közelebb kerülünk az elkövetőkhöz. – leült mellém a földre. Nem ért hozzám, amiért hálás voltam, mert az érintésétől leomlottak volna az elmúlt órák által felépített falak, amiket magam köré húztam. Ezek tartották vissza a könnyeimet, az indulataimat és védték meg a józan eszemet. Ám ez csak ideig-óráig tartott. Egy idő után a fal átszakad és akkor minden, amit magamba tartottam egyszerre szabadul ki.  Ezt Luka is érezte. Mindent érzett, amit én. Eleinte ezt bosszantónak és kellemetlennek találtam, de mostanra beláttam, hogy kifejezetten hasznos is tud lenni. Felsóhajtottam, hogy elűzzem a negatív gondolatokat és hanyatt dőltem. A pajta tetejét kezdtem bámulni. Egyszerű építésű, masszív építmény volt. Elgondolkodtam rajta, hogy mennyire lehet nehéz felépíteni egy ilyet.
- 4 nap és 12 ember kellett hozzá, ha a tervezgetést nem számoljuk. – kezdett bele a mesélésbe Luka – 6 éves voltam és nagyon élveztem, hogy kivehetem a részem a dolgokból. – a távolba meredt, látszott, hogy újra éli az egészet - Apám már akkoriban is a vezetésre nevelt, így rám bízta az emberek irányítását. Ennek a nyomait láthatod ott, ott és ott. – mutogatott a tető különböző pontjaira, ahol a gerendák kissé érdekesen álltak. Elmosolyodtam. Magam elé képzeltem a kis Lukát, ahogy a tervrajzokat nézegeti és parancsokat osztogat. Én is szívesen részt vettem volna ilyen dolgokban, de a vezetői képességem csiszolása kimerült az iskolai csoport munkákban, amikor nagy ritkán én lehettem a csapatkapitány. A tanárok mind elkövették már azt a hibát, hogy engem jelöljenek ki vezetőnek, aminek mindig ugyan az lett a végkimenetele: egy csapat hisztiző, duzzogó gyerek, akik nem akarnak a farkas lány csapatában lenni. Akkor nagyon fájt a dolog, de mára már képes vagyok mosolyogni rajta.
- Nehéz lehetett, így felnőni. – a szemeiben együttérzés csillogott.
- Igazából nem annyira. – mosolyogtam rá megnyugtatón – Anya és Apa mindent megadott, amire szükségem volt. Amit pedig nem tudtak megadni, azt megkaptam a falkámtól. – az utolsó szó kiejtése után arra számítottam, hogy Luka, majd elhallgat és nem mer megszólalni, nehogy felzaklasson, de nem ez történt.
- Mielőtt találkoztunk sosem változtál át? – kérdezte kíváncsian és ez elterelte a figyelmemet. Magamban végig gondoltam az elmúlt éveket.
- Nem, eddig egyszer sem. – jelentettem ki.
- Akkor gondolom eléggé meglepődtél, amikor hirtelen négy lábon kezdtél járni. – vigyorgott pimaszul.
- Nem, igazából túlságosan lefoglalt, hogy megvédjem a hátsódat. – vigyorogtam vissza.
- Héj, te kezdtél el barátkozni egy pumával. – emelte fel a kezeit védekezőn.
Felnevettem. Yoko mellettem felkapta a fejét.
- Hoppá, úgy látszik, túl hangosak vagyunk. – simítottam végig a bundáján.
- Apropó, lassan ideje lesz átvinni a rendelőbe. Ne várakoztassuk meg a dokit, ha már hajlandó volt felkelni az éjszaka közepén. – óvatosan a hasa alá nyúlt és felemelte. Yoko bele simult az ölelésébe. Némán követtem őket. A rendelőben kék neonfény világított. Az ablakok zöld függönyökkel voltak eltakarva. Az egész helynek olyan hátborzongató kinézete volt. Luka a vizsgáló asztalra fektette Yokot. Az orvos immár a szokásos védőöltözékben jelent meg.
- Nos, először is a röntgennel kezdjük. Ennél csak nagykorúak lehetnek jelen. Jól gondolom, hogy még nem töltötte be a 18. életévét? – érdeklődött.
- Igen. – nyeltem egyet.
- Akkor megkérném, hogy távozzon arra a pár percre, amíg elkészítjük a felvételeket.

Lukához fordultam és könyörgő szemekkel próbáltam rávenni, hogy segítsen meg győzni az orvost.
- Vigyázok rá! – ebben nem kételkedtem - Károsulhat az egészséged, ha most benn maradsz. Ezt nem engedem szóval légy fél perc türelemmel. – nyomott egy puszit a homlokomra, majd finoman kitessékelt az ajtón. Mire Luka újra megjelent, már ösvényt koptattam az ajtó előtt.
- Nos? – ugrottam oda.
- Most nézzük a felvételeket. – engedett be.
Az orvos elmélyülten pásztázta a fénycsövekkel kivilágított kivetítőt, amin Yoko csontjainak bonyolult elrendezése volt látható.
- Jól sejtettem. – dünnyögte maga elé – A bordák törési vonala, pont egy cipő alakot formáz. Egy ember volt. Bele rúgott.
Ledermedtem. A hideg futkosott a hátamon a belsőmben viszont lángolt a tűz.
 - Felépül? – kérdeztem.
- Valószínű, de nem merem biztosra állítani. A fejsérülése elég komoly. Nem tudom előre megmondani, hogy nem marad e maradandó károsodása. A bordái viszont össze fognak forrni. Szerencsére nem áll fenn az esélye, hogy esetleg átszúrják a tüdejét. 4 nap múlva szeretném újra megvizsgálni, akkor már többet fogunk tudni. Most viszont minimum 6 hétre be kéne zárni. Ilyen állapotban nem tudna beilleszkedni a falkába. Kirekesztenék. – egyetértettem vele, így nem vitatkoztam.
Adott neki néhány injekciót, amit Yoko túlságosan türelmesen viselt. Utána Luka visszavitte a pajtába. Lerakta a szalmára, én pedig ismét mellé telepedtem.
- Ugye nem akarsz itt aludni? – kérdezte Luka, amikor észrevette.
- Baj? – nem akartam gondot okozni, de nem szívesen hagytam volna egyedül Yokot.

- Dehogy baj. Nem úgy értettem – vakarta meg a fejét zavarodottan – Csak nem lenne jó, ha megfáznál, vagy valami.
- Ezen könnyen segíthetünk. – magam elé képzeltem azt az embert, akit magamban már csak mészárosnak hívtam és már éreztem is, ahogy a tagjaim lassan átalakulnak. Fél pillanat elteltével már farkas alakomban néztem vissza rá. Megforgatta a szemeit, majd átváltozott és lefeküdt az ajtó mellé. 

A fejét a mancsára tette, úgy nézett rám.
- Nem kell itt maradnod, ha nem akarsz. – üzentem felé.
- Nem szívesen hagynálak most egyedül. – nem tudtam mire céloz a mészárosra, vagy a lelki állapotomra, de mindenesetre nem bántam, hogy itt maradt, így biztonságban éreztem magam. Az nap éjjel újra átéltem a Yoko fejében játszódó borzalmakat, de ezúttal én voltam a helyében. Borzalmasan féltem. Amikor az éjszaka közepén egy nyüszítés kíséretében felriadtam, Luka is felkapta a fejét. Felállt és mellém feküdt. Fejét átvetette a nyakamon. A közelsége megnyugtatott, így hamarosan újra elaludtam.

-Miyako-