10. rész

- Tsuki! – jött be a konyhába Riku, majd amikor meglátta meggyötört ábrázatomat, oda sietett. – Mi a baj? Rosszul vagy? – válaszként, csak megráztam a fejem.

- Akkor? Mi a baj? Cordelia mondott valamit? – bólintottam.

- Tudtam. Gyere, elviszlek a szobámba, majd ott megbeszéljük. – segített felállni, majd kitámogatott a konyhából. A társalgóban mindenki elnémult, amikor meglátott. Luka felpattant, hogy odajöjjön, de Riku leintette.
- Tsuki rosszul lett, majd én kikísérem levegőzni.
- Majd én.. – mondta Luka és a hangjából kihallottam, hogy aggódik.
- Nem! – fojtotta bele a szót Riku.
Asaora néztem és gondosan figyeltem, hogy se Cordelia, se Luka szemébe ne nézzek bele.
- Sajnálom! – nyögtem ki.
- Semmi baj, ha jobban érzed magad, térj vissza közénk. – bólintottam, bár tudtam ide én ma már nem szeretnék visszajönni.

Riku szobája a szállás földszintjén volt. A falak fehérre voltak festve, de ezen kívül minden más rózsaszín volt, még a bútorok és a tévé is. Miután helyet foglaltunk az ágyán, bele kezdett a kifaggatásomba. Nem volt nehéz dolga.
- Nos, mit mondott?
- Hogy Luka, csak azért választott engem helyette, mert alfa vagyok és segédkezhetek a falkátok megmentésében. – elkezdtem babrálni a hajam, csak hogy lefoglaljam valamivel a kezeimet.
- És te ezt miért hiszed el? Nem bízol meg Lukában? – kérdezte és őszinte hitetlenség csendült ki a hangjából. Lehet, hogy a nővérével megvitatni ezt az ügyet nem volt a legokosabb ötlet.
- Nem benne nem bízom, csak olyan elképzelhetetlen, hogy a „farkas lány” bárkinek is kelljen, főleg, ha olyan vetélytársa van, mint Cordelia, aki csinos, tökéletes alakja van, meg minden.
- Tsuki – karolta át a vállamat – gondolod, hogy ha Luka őt szeretné, akkor megállítaná bármi is abban, hogy együtt legyenek? Nem hiszem. – mosolygott bíztatóan – Volt idő, amikor harcolt apánkkal, hogy együtt lehessenek, de az már nagyon régen volt.
- Miért szakítottak? – kérdeztem, mert tényleg érdekelt.
- Hát… azt észrevehetted, hogy Cordeliának nem hibátlan a személyisége. Luka az elején eléggé elvakult volt vele kapcsolatban, de amikor elmúlt a varázs, rájött, hogy nem is szereti igazán és ott hagyta. Cordelia meg az óta fut utána.
- Szóval ez már csak egyoldalú? – kérdeztem reménykedve,
- Úgy vélem, igen. Na meg különben is ki szeretné jobban a „farkas lányt”, ha nem a „farkas fiú”. – bökött oldalba. Elmosolyodtam. Hálás voltam, hogy Riku, bár csak pár órája ismer, ilyen kedves velem.
- Köszönöm, hogy felvidítottál. – öleltem meg, először ledermedt, de aztán ő is átkarolt.
- Nincs mit hugi! – simogatta meg a hátamat.

Miután megmostam az arcom Riku visszakísért a főházhoz. Tamiko és egy számomra ismeretlen hölgy épp süteményt osztogatott, amikor beléptünk. Az ajtó nyitódására Luka elsőként kapta fel a fejét, majd amikor meglátott felpattant és oda szaladt, de mielőtt bármit is tett volna, szinte kiskutyaszemekkel ránézett a nővérére. Riku beleegyezően bólintott, mire Luka karjaiban találtam magam.
- A frászt hoztad rám! Jobban vagy? – kérdezte arcát a nyakamba fúrva.
- Igen, ne haragudj. – a válla felett láttam, hogy mindenki minket néz. Tamiko és Asao mosolyogtak, Cordelia ellenben gyilkosan méregetett.
- Menjünk vissza a szobámba. – húzódott el és a kezei közé fogta az arcomat. Bólintottam.
- De hiszen még csak most jött vissza! Luka ne rabold el tőlünk! – kérte nyájasan Cordelia, bár tudtam mire megy ki a játék. Magamban eldöntöttem, hogy nem engedek neki.
- Ne haragudj, de fáradt vagyok. Nem lennék most túl jó társaság. – vontam vállat.
- Értem. – morogta válaszképpen.

A főházból kilépve Luka ledermedt. A levegőbe szimatolt, majd az erdő egy pontja felé fordította a tekintetét. Ínyét felhúzva vicsorgott, torkából morgás tört fel. Oda néztem amerre ő is meredt és megláttam egy fekete farkast.

Luka reakciójából ítélve nem a Gael falkához tartozott.
- Menj a szállásra, később utánad megyek. – utasított. Nem láttam értelmét vitatkozni vele.
- Rendben, vigyázz magadra! – néztem fel rá.
- Mindig vigyázok. – nyomott egy csókot a homlokomra, majd átváltozott és az erdőbe vetette magát. Még hallottam, ahogy magához hívja a társait mielőtt szem elől vesztettem volna.
Lassan elkezdtem sétálni a szállás felé. A nap már a láthatár alá bukott, így nem igazán láttam merre lépek. Pár perc botorkálás után azonban elértem a szálláshoz. A lépcsőn fölfele azon gondolkodtam, hogy hol fogok aludni. Bár Luka félreérthetetlen utalást tett arra, hogy az ő szobájában, én ezt nem tartottam olyan jó ötletnek. Amikorra beértem a szobába már teljesen ellepett a fáradtság. Eltámolyogtam az ágyig, majd leheveredtem Asuna mellé. Pár percig még fészkelődtem aztán úgy döntöttem, hogy nem bírom elviselni az elpirult ártatlan arcát, ezért letakartam egy párnával. Nem tudom mikor aludhattam el, mert nekem csak egy másodpercnek tűnt az egész, amikor is Luka kimerülten, tele sebekkel becsukta az ajtót maga mögött. A levegőben kevergő izzadtság és vér szagára felkaptam a fejem és álmosan megdörgöltem a szemeimet. Nem nézett rám úgy rúgta le a bakancsát. Éppen le akarta húzni szétcincált pólóját, amikor eszébe jutott, hogy figyelem, mintha eddig észre sem vett volna. Ekkor a szekrényéhez lépett kivett néhány tisztaruhát és a fürdőbe vonult. Egy 20 perc múlva tisztán és láthatólag jobb kedvvel tért vissza. Intett, hogy húzódjak arrébb az ágyon, majd lefeküdt. Amikor kényelmesen elhelyezkedett engem a hasára húzott. A nyakába temettem az arcom és beszívtam az ismerős fenyő illatát.

- Elmeséled mi történt? – kérdeztem.
- Semmi olyasmi, ami miatt neked aggódnod kéne. – felelte szűkszavúan.
- Ami veled kapcsolatos arról nekem tudnom kell! – támaszkodtam fel, majd rá vetettem a ne vitatkozz velem pillantásomat. Ez végül bevált és engedett.
- Egy ismeretlen farkas bejött a területünkre. Utána mentem, mert azt hittem egyedül van, de tévedtem. Mire megérkeztek a többiek, már a felét legyűrtem, de nem úsztam meg sérülések nélkül.
- Hol sérültél meg? – kérdeztem, mert eszembe jutott egy ötlet.

Felhúzta a pulcsija ujját, hogy felfedje a jó 20 centis vágást az alkarján. Felszisszentem.
- Bízol bennem? – kérdeztem, visszaemlékezve arra, amikor ő gyógyított meg engem.
- Mindennél jobban! – mosolyodott el.
Lehajoltam és lassú, óvatos mozdulatokkal végig nyaltam a sebet, amikor végeztem megszemléltem az eredményt és elégedetten tapasztaltam, hogy máris elkezdett összeforrni. A következő seb a nyakán volt. Egy harapás, ami jó 2-3 centit kiszakított a húsából. Elkezdtem kitisztítani, de egyszer csak valami megállásra kényszerített. Hangokat, összefüggéstelen képeket láttam és hallottam. Sokukban én magam is szerepeltem. Az egyik megragadta a figyelmemet. Az ágyamban feküdtem, előttem fehéres bunda és négy tappancs. Nem kellett sok idő, hogy rájöjjek az emlék tulajdonosa farkasbőrben volt. Hirtelen beugrott az éjszaka, amikor Luka „Ren” formájában nálam aludt.
- Szállj ki a fejemből! – nyöszörögte Luka.
- No lám csak szerepet cseréltünk? – kérdeztem incselkedőn – Nekem jobban tetszik ez a pozíció.

- Azt meghiszem.

Miután befejeztem a nyakán a félbehagyott sebet, legördültem róla és mellé feküdtem.
- Ezért érdemes volt megsérülni! – vigyorgott. A karjára ütöttem.
- Azért, csak ne csinálj belőle rendszert! – vágtam vissza komolyan.
- Jól van jól van. –hagyta rám, majd leoltotta a villanyt – Oyasumi Baka Kanojo.
Magamban még sokáig próbáltam felidézni a Kanojo jelentését. Aztán mielőtt elaludtam volna rájöttem. A jelentése barátnő.

-Miyako-